Az ügyészség szerint sem utal előítéletre a „Segítesz egy menekült családot? Megöllek!” fenyegetés

2015. szeptember 5-én a menekülők tömegei indultak el gyalogosan a Keleti pályaudvartól a nyugati határ felé. Az autópályán haladókat többen felvették az arra haladó autósok közül. Bejárta a médiát a 24.hu által készített videó, melyen rögzítették, ahogy egy szlovák rendszámú Porschéból kiugró férfi ordítva arra szólította fel  a menekülteket, hogy szálljanak ki az egyik járműből. Az autó vezetőjét és utasait is sértegette, szidalmazta, a kisbusz oldalát többször megütötte. Kilátásba helyezte, hogy kézigránátot dob az utastérbe, ha a menekültek nem szállnak onnan ki.

A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást. A GYEM már akkor bírálta az enyhe minősítést. Kérte a Budaörsi Rendőrkapitányságot, hogy gyűlölet-bűncselekménynek, közösség tagja elleni erőszaknak kellene minősíteni az esetet, mivel alapos a gyanúja annak, hogy az elkövető a menekültekkel szembeni ellenérzése miatt követte el a bűncselekményt. A levélről és az arra kapott válaszról a GYEM korábban beszámolt.

A rendőrség nem változtatott a cselekmény minősítésén, sőt szakmailag elfogadhatatlan érvekkel megszüntette a nyomozást. Ezért fordult a GYEM a Legfőbb Ügyészséghez a nyomozás megszüntetésének felülvizsgálata és a cselekmény megfelelő minősítése érdekében.

A Legfőbb Ügyészség továbbküldte a levelet az illetékes Pest Megyei Főügyészségnek, ahonnan továbbúszott a Budaörsi Járási Ügyészséghez, amely a nyomozás iratait áttekintve mindent a legnagyobb rendben talált, a rendőrség minősítését helyesnek ítélte, és következtetése szerint a gyűlölet-bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A GYEM fenntartja véleményét, hogy az eset körülményei egyértelműen utalnak az elkövető előítéletére (ezt a helyszínen készített videofelvétel is láthatóvá teszi, ld. fent). Érthetetlennek tartjuk, miként hagyhatja figyelmen kívül ezt az összes általunk megkeresett bűnüldöző szerv.

Az ügyről született blogbejegyzés elérhető a Helsinki Figyelőn.