Kétnapos képzések rendőröknek

Rendőrautó

Huszonnyolc rendőr, többek között az országos gyűlölet-bűncselekmény szakvonal tagjai és budapesti kerületi rendőrkapitányok vettek részt a Háttér Társaság novemberi képzésein. 

2013. november 6-7-én és november 27-28-án kétnapos képzéseket szervezett a Háttér Társaság a rendőrség részére a gyűlölet-bűncselekmények temájában. A képzés célja volt megismertetni a résztvevőket a gyűlölet-bűncselekmények jelenségével, hazai jogi szabályozásával, a nemzetközi rendőri gyakorlatban bevett speciális nyomozási technikákkal; segíteni a résztvevőket az előítéletes motiváció felismerésében; érzékenyíteni a résztvevőket a gyűlölet-bűncselekményeknek leggyakrabban kitett áldozati csoportokkal kapcsolatos előítéletek és diszkrimináció felismerésére; valamint az áldozatokat támogató, empatikus rendőri hozzáállás kialakítására.

A két kétnapos képzésen összesen 28 rendőr részesült felkészítésben. A résztvevők a 2012 januárjában létrehozott, a gyűlölet-bűncselekmények felderítésére specializálódó nyomozókból álló szakvonal tagjai, valamint a budapesti kerületi rendőri vezetők közül kerültek ki. A képzés az Országos Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságával és a Budapesti Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával együttműködősben valósult meg. 

A képzés nagyban épített a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport által magyar nyelven megjelentetett IACP iránymutatásra.

A képzéseket az Open Society Foundations támogatása tette lehetővé.