Gyűlölet-bűncselekményekről is tanulnak az ILEA vezetőképzésének résztvevői

Nemzetközi Rendészeti Akadémia

Rendszeres meghívott előadóként vesz részt a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport két szakértője, Dombos Tamás és Pap András László a Nemzetközi Rendészeti Akadémián (ILEA) vezetőképzési programjában.

Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA) az Egyesült Államok által fenntartott, a volt szocialista országok rendőrségének továbbképzésével foglalkozó oktatási intézmény, amely 1995 óta működik Budapesten. Az intézmény egyik legfontosabb programja rendőrségi középvezetőknek szervezett hathetes vezetőképző program (Law Enforcement Executive Development Program, LELD). 

A LELD programban az emberi jogok is kiemelt szerepet kapnak, az idei évtől kezdve már az első héten foglalkoznak a hallgatók a korrupció elleni fellépés, a kínzás tilalma és a sérülékeny csoportokkal kapcsolatos rendészeti kérdések témájával. A programban rendszeres meghívott előadóként vesz részt a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport két szakértője, Pap András László, aki az etnikai kisebbségekkel, és Dombos Tamás, aki az LMBTQI emberekkel kapcsolatos rendőrségi kérdéseket tárgyalja. Mindkét előadás kitér az adott csoportot érő gyűlölet-bűncselekmények témájára is. 

A résztvevők a régió számos országából érkeznek, a 2016 október 7-i képzésen például bosznia-hercegovinai, kazah és magyar; a 2016 december 2-i képzésen macedón, magyar, montenegrói és szerb; a 2017 január 13-i képzésben kazah, tadzsik, magyar és ukrán rendőrök vettek részt.