áldozatok

ODIHR

Gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak segítésével, a tiszteletteljes bánásmóddal, az áldozatok egyéni értékelésével és a civil szervezetek és állami szervek közötti együttműködéssel foglalkozó útmutatók, képzési anyagok és jó gyakorlatokat elemző kiadványok készültek az EBESZ egy projektjében. Az anyagok véleményezésében a GYEM is részt vett. 

A Budapest Pride Hónap kulturális rendezvényeit tavaly számos alkalommal zavarták meg szélsőségesek, ezért – a rendőrséggel egyeztetve – jogi háttéranyagot készítettünk a hatékony rendőri fellépés érdekében.

A járvány mindannyiunkban szorongást kelt. Azonban a félelem nem vezethet erőszakhoz. Az egyes emberek nem tehetnek a járványhelyzetről, sem az esetleges megbetegedésükről, általában azért sem ők felelősek, ha később mi magunk fertőződünk meg. Ha bárkit a koronavírusos megbetegedése miatt, vagy a betegség feltételezésén alapuló előítélet miatt megtámadnak, gyűlölet-bűncselekmény áldozata. 

A homofób és transzfób támadások bejelentésének fontosságát hangsúlyozó kampányt indított munkacsoportunk tagszervezete, a Háttér Társaság. Négy homofób támadás áldozata osztotta meg történetét a nyilvánossággal: mi történt velük, milyen hatása volt az életükre, miért tartották fontosnak, hogy feljelentést tegyenek.

Az esemény programja

A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport egyik szakértője is meghívást kapott abba az EBESZ munkacsoportba, amelynek feladata a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak kezelésével kapcsolatos, tagállamoknak szóló útmutató kidolgozása.

Feliratkozás RSS - áldozatok csatornájára