EBESZ

ODIHR

Gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak segítésével, a tiszteletteljes bánásmóddal, az áldozatok egyéni értékelésével és a civil szervezetek és állami szervek közötti együttműködéssel foglalkozó útmutatók, képzési anyagok és jó gyakorlatokat elemző kiadványok készültek az EBESZ egy projektjében. Az anyagok véleményezésében a GYEM is részt vett. 

EBESZ jelentés a 2019-es gyűlölet-bűncselekményekről

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) 2020 novemberében is közzétette a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos éves jelentését. Magyarországon 2019-ben fontos fejlemény a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport által kidolgozott és az Országos Rendőr-főkapitányság által elfogadott előítélet-indikátorok, azonban az előrelépés ellenére megfigyelhető, hogy a hazai adatgyűjtés hiányosságai hátráltatják a védett csoportok védelmét.

Belügyminisztérium

Rendőrök, ügyészek, minisztériumok, civil és nemzetközi szervezetek részvételével szervezett kétnapos szakmai műhelybeszélgetést a Belügyminisztérium a gyűlölet-bűncselekmények jobb megértésére és az adatrögzítés fejlesztésére.

Előadás a varsói workshopon

A gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem területén dolgozó aktivisták részvételével tartott workshopot Varsóban az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája 2018 júniusában Varsóban. A téma: a koalícióépítés lehetőségei a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés terén.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája 2017 novemberében közzétette a gyűlölet-bűncselekmények 2016-os évre vonatkozó statisztikáit. A beszámoló alapját képező adatokat tagállami civil szervezetek, nemzetközi szervezetek és maguk a tagállami hatóságok szolgáltatták. Az esetek között ország, előítéletes motiváció, és esettípus szerint is lehet keresni.      

Az esemény programja

A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport egyik szakértője is meghívást kapott abba az EBESZ munkacsoportba, amelynek feladata a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak kezelésével kapcsolatos, tagállamoknak szóló útmutató kidolgozása.

A GYEM tagszervezete, a Magyar Helsinki Bizottság összegyűjtötte a média tudósításai alapján azokat az eseteket, melyekben előítéletes támadások érték a 2015-ben Magyarországra érkező menekülőket, illetve olyanokat, akiket az elkövető a menekülők csoportjához tartozónak vélt. Az esetgyűjteményt az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának küldte el, hogy hozzájáruljon a nemzetközi szervezet éves, gyűlölet-bűncselekményekről szóló jelentésének elkészítéséhez.

A konferencia résztvevői

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (OSCE/ODIHR) 2015. november 18-19-én Bécsben tartott először olyan konferenciát gyűlölet-bűncselekmény témában, amelyen a civil szervezetek képviselői és a tagállamok képviselői egyszerre vettek részt.

Subscribe to RSS - EBESZ