Négy évtized az ügyészségen

dr. Bócz Endre

Dr. Bócz Endre nyugalmazott, volt fővárosi főügyész a Négy évtized az ügyészségen – Pályám emlékezete című életrajzi könyvében külön fejezetben foglalkozik a gyűlölet-bűncselekményekkel. A „skinhead-ügyek” fejezet az 1980-as és 1990-es évek rasszista bűnügyeiről ad képet.

Az 1960-as években egyre több arab diák és dél-amerikai emigráns érkezett hazánkba, majd ezt követően az 1980-as években egyre több kubai vendégmunkás dolgozott Magyarországon. Bőrszínük és kultúrájuk is eltérő volt. Ezzel párhuzamosan a magyarországi skinheadek is egyre inkább aktivizálódtak. Általában bőrszín alapján választották ki áldozatukat, akiket megtámadtak Budapest utcáin. A nagyrészt fiatalkorú elkövetők által elkövetett cselekményeket a legtöbb esetben garázdaságnak minősítették. Ezekben a típusú ügyekben nem merült fel az 1978-as Büntető Törvénykönyv 156. paragrafusának alkalmazása, amely a „Nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport elleni bűncselekmény” címet viselte. Bár az ügyészség több esetben is e jogszabályhely alapján emelt vádat, a bíróság mindig elkerülte alkalmazását, mivel ez azt jelentené: „pecsét alatt kijelentik, hogy Magyarországon létezik faji megkülönböztetés, s ezt politikai megfontolásból nyilvánvalóan nem tehetik”. Így az ügyek garázdaság vagy aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés minősítéssel zárultak.

A rendszerváltással a probléma nem oldódott meg, sőt újabb csoport került a skinheadek látóterébe, mégpedig a cigányság. A skinhead csoportok nyíltan hirdették a magyar faj felsőbbrendűségét a cigánysággal szemben. Az 1990-es évek elején például elfogtak egy skinhead csoportot, amely kifejezetten „cigányt verni” indult kisebb, nagyrészt romák által lakott településekre. Az eljárás 48 vádlott ellen zajlott, amely során a bíróság megállapította, hogy a támadások egyetlen oka az eltérő bőrszín volt. Érdekesség, hogy ennek ellenére a bíróság nem alkalmazta a 156. §-t, és ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta. Tehát az elkövetőket nem gyűlölet-bűncselekmény miatt ítélték el.

Bócz Endre összegzésképpen megfogalmazza, hogy a bíróságok sem a rendszerváltás előtt, sem a rendszerváltást követő közvetlen években sem használták a helyes tényállást. „…[M]a már Tatárszentgyörgy után, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezeknek az eseményeknek az akkor még zsenge gyökereit valamikor régen, a skinhead-ügyek idején talán el lehetett volna vágni”.

A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport (GYEM) tapasztalata hasonló: az előítéletes motivációval elkövetett bűncselekményeket rendszeresen alulminősítik a hatóságok. A GYEM által ismert esetek többségében azonban a nyomozást végző rendőri szevek azok, amelyek helytelenül, rendszerint garázdaságnak vagy testi sértésnek titulálják a közösség tagja elleni bűncselekményt, illetve a cselekmények más alakzatai estében (garázda elkövetés, kényszerítés) sem veszik figyelembe a motivációt, amelynek következtében sokszor más, kevésbé súlyos cselekmény miatt vonják felelősségre az elkövetőket. A bíróságok elé kerülő kevés ügy esetében a minősítés a tapasztalatok szerint többnyire helyes. A gyűlöletcselekmények nemcsak a konkrét sértettet, hanem a védett csoportot is fenyegetik, veszélyeztetik, végső soron pedig a teljes társadalmi békét megingathatják. Ezért fontos, hogy fokozottan figyeljenek a hatóságok a gyűlöletből fakadó esetek helyes értékelésére.

Dr. Bócz Endre: Négy évtized az ügyészségen - Pályám emlékezete
Pallas Páholy Kulturális és Kiadói Kft., Budapest, 2010.

Kapcsolódó dokumentumok: