Menekülők elleni támadások 2015-ben

A GYEM tagszervezete, a Magyar Helsinki Bizottság összegyűjtötte a média tudósításai alapján azokat az eseteket, melyekben előítéletes támadások érték a 2015-ben Magyarországra érkező menekülőket, illetve olyan áldozatokat, akiket az elkövető a menekülők csoportjához tartozónak vélt. Az esetgyűjteményt az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának küldte el, hogy hozzájáruljon a nemzetközi szervezet éves, gyűlölet-bűncselekményekről szóló jelentésének elkészítéséhez. 

Az esetgyűjtemény rövid leírást tartalmaz az esetek körülményeiről, részleteiről, az ismert elkövetők kilétéről, a hatóságok intézkedéseiről, valamint a támadásnak az áldozati csoportra gyakorolt hatásairól. 

Beszámol például annak a kubai fiatalembernek és barátnőjének az esetéről, akiket Szeged belvárosában támadott meg egy háromfős társaság tavaly nyáron azt feltételezve, hogy menekülő. Az egyébként 20 éve Magyarországon élő fiatalember barátnőjének arccsontja eltört a fizikai erőszak eredményeként. 

Szó esik arról a szeptemberi incidensről, amikor a román-magyar meccsre összeverődött ultrák petárdákat dobtak a Keleti pályaudvarnál az aluljáróba, az ott várakozó menekültek csoportját célozva, és "Kurva anyátokat! Takarodjatok innen!" kiabálással becsmérelve őket. 

A fenti példákon túl tartalmazza az esetgyűjtemény László Petra esetét, aki Röszkén inzultált, rugdosott menekülteket, köztük gyerekeket, amikor néhány menekült kitört a gyűjtőpontról, a rendőrök pedig próbálták visszatartani őket. 

Sz. Attila esetét is listáztuk, aki azért ugrott ki Porschéjéből az autópályán, hogy ordítva arra szólítsa fel  az ott gyalogló, és pár perccel korábban egy segítséget nyújtó, magyar, fiatal nő autójába szálló kisgyerekes menekültcsaládot, hogy szálljanak ki onnan. Az autó vezetőjét és utasait is sértegette, szidalmazta, a kisbusz oldalát többször megütötte. Kilátásba helyezte, hogy kézigránátot dob az utastérbe, ha a menekültek nem szállnak onnan ki.

A tavalyi, Magyarországra érkező menekülthullám és az ahhoz kapcsolódó gyűlöletkeltő kormánypropaganda előítéletes indulatot ébresztett a többségben polgárháborúból menekülő, menedéket kereső emberekkel szemben, így születhetett meg ez a szomorú összefoglaló az őket ért támadásokról. 

Az angol nyelvű esetgyűjtemény elérhető a Magyar Helsinki Bizottság honlapján.