EBESZ workshop a koalícióépítésről

Előadás a varsói workshopon

A gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem területén dolgozó aktivisták részvételével tartott workshopot Varsóban az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR). A téma: a koalícióépítés jelentősége a gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés terén.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) 2016 februárjában kezdett hároméves projektbe Turning Words into Action to Address Anti-Semitism címmel az antiszemitizmus elleni küzdelem megerősítése érdekében. A projekt a zsidó közösség biztonságával kapcsolatos kérdések mellett az oktatás és a koalícióépítés témakörére fókuszált. A projekt keretében kidolgozott útmutatók mellett nemzetközi workshopokat is szerveztek, amelyen a témával foglalkozó szakemberek és aktivisták oszthatták meg tapasztalataikat. 

A harmadik nemzetközi találkozóra 2018. június 19-20-án került sor Varsóban. A találkozó fókuszában a gyűlölet-bűncselekmények területén működő szervezeteket összefogó koalíciók létrehozásának, működtetésének kihívásai álltak. Az egyes országok jó gyakorlatainak megosztása mellett az ODIHR munkatársai bemutatták a gyűlölet-bűncselekmények monitorozására használható, a projekt keretében kifejlesztett új számítógépes szoftvert, illetve a koalícióépítés segítése érdekében készült útmutatót. 

A találkozón 41 aktivista vett részt az EBESZ 19 tagállamából. Magyarországot a Háttér Társaság, a Romaversitas és a Tett és Védelem Alapítvány képviselte.