bőny - nemzeti arcvonal

Összefoglaló

Vádat emeltek a Magyar Nemzeti Arcvonal ügyében, miután a szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő akciókban, házkutatások alatt a rendőrök 2016 őszén fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot találtak. Összesen végül nyolc embert állítanak bíróság elé – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

1. Alapadatok
Időpont: 
2016-10-26
Helyszín: 
Bőny
Rövid leírás: 

"Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szélsőjobboldali szervezet ellen. Ez az a csoport, amit korábban az a Győrkös István vezetett, aki egy razzia során halálosan megsebesített egy rendőr nyomozót.  

A szélsőséges politikai nézeteket valló szervezetet érintő akciók, és házkutatások során a rendőrök 2016 őszén lőfegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is találtak. Az ügynek összesen nyolc vádlottja van A vádirat szerint az ügy hét vádlottja a lakóhelyükön lőfegyvereket, lőszert, robbanóanyagot, robbantószert tartott engedély nélkül, míg nyolcadik társuk engedélyköteles lőfegyverek illegális megvásárlásában működött közre.

A rendőrség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével 2016 őszén több helyszínen, így Jászberény, Galgaguta, Bőny településeken tartott szervezett akció keretében házkutatást. A különböző helyszíneken összesen több mint 30 lőfegyvert, több ezer lőszert, lőfegyverdarabot, valamint az egyik vádlottnál csaknem 1 kilogramm tömegű robbanóanyagot találtak és foglaltak le. A vádlottak közül két férfival szemben a főügyészség közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt is vádat emelt." 

Információ forrása: 
média
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
nem meghatározható
3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
nemzeti arcvonal tagjai
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Jogerős bírósági döntéssel lezárva
Minősítés: nyomozati szak: 
többek között közösség tagja elleni erőszak előkészülete, emberölés, lőfegyverrel visszaélés
Minősítés: vádirat: 
többek között közösség tagja elleni erőszak előkészülete, emberölés, lőfegyverrel visszaélés
Minősítés: elsőfokú ítélet: 
emberölés, lőfegyverrel visszaélés
Minősítés: másodfokú ítélet: 
emberölés, lőfegyverrel visszaélés
6. Értékelés