Helsinkis kollégák Pride

Összefoglaló

A Magyar Helsinki Bizottságnál dolgozó házaspár 2012-ben részt vett a Pride felvonuláson. A felvonulást követően hazafelé tartottak, amikor két férfi "Mocskos, rohadt buzik!" felkiáltással szidta őket, majd az egyik sértett táskájához kapott és mocskolódott, agresszív magatartást tanúsított. Többek között a nyomozás hiányosságai miatt az elkövetőket nem lehetett azonosítani, a vádemelést nem a valódi elkövető ellen tették meg, így a bíróságon a vádlottat felmentették.

1. Alapadatok
Időpont: 
2012-07-07
Helyszín: 
Budapest
Rövid leírás: 

Az áldozatok egyike ügyvédként segítette az LMBT jogok érvényesítését célzó Pride felvonulást szervező Szivárvány Alapítványt. A rendezvény helyszínén látta el a szervezők képviseletét. A rendezvényről feleségével (aki a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa és megfigyelőként vett részt az eseményen), gyalogosan távoztak. Még a felvonulás közelében két fekete ruhás fiatalember bukkant fel, és az előttük haladó két fiatal, nyilvánvalóan ugyancsak a rendezvényről távozó hölgynek ordították: “mocskos buzik!”. Ezt követően az áldozatokhoz közeledett a két elkövető, és egyikük már nekik ordította: “mocskos, rohadt buzik!”. Miután jelezték neki, hogy egyébként ők egy házaspár, azzal reagált, hogy a szimpatinzánsokkal is van problémája. Amikor észrevette az elkövető az Amnesty International-nek a rendezvényhez kapcsolódó matricáját az egyik áldozat táskáján, a táska felé kapott, és tovább ordította: “rohadt köcsögök, dögöljetek meg!”, és agresszív magatartást tanúsított. Ezután a pár gyors léptekkel elhagyta a helyszínt, de visszafordulva még láttak a közelben 6-8 elkövetőhöz hasonló, fekete ruhás személyt, valamint azt, hogy egy rendőr megállította, és valószínűleg igazoltatta az elkövetőt, akit a tettlegességtől egyébként vélhetően csak a rendőri jelenlét tartott vissza.

Információ forrása: 
Az áldozatok a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ alkalmazásában álltak, jelenleg mindketten a MHB munkatársai.
Szervezet: 
Helsinki
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
LMBT jogok érvényesítéséért rendezett Pride felvonulás résztvevői, a szervezők jogi képviseletét ellátó és a felvonulást megfigyelő jogvédők (az elkövető szemében LMBT “szimpatizánsok”, melynek az elkövető hangot is adott)
Védett csoport: 
LMBT
Hatás: 

Az áldozatokban a cselekmény riadalmat, félelmet keltett.

3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
25-30 év körüli férfi
További jellemzők: 
Az elkövető ‘64 Vármegye’ (radikális jobboldali ifjúsági szervezet) feliratú pólót viselt.
Kapcsolat az áldozattal: 
-
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Jogerős bírósági döntéssel lezárva
Minősítés: nyomozati szak: 
Régi Btk. 174/B. § (1) - közösség tagja elleni erőszak
Minősítés: vádirat: 
Régi Btk. 174/B. § (1) - közösség tagja elleni erőszak
Minősítés: elsőfokú ítélet: 
felmentés
Nyilvános válasz: 

-

6. Értékelés
Értékelés: 
Helyszíni rendőrségi intézkedés elmulasztása
Eljárás hivatalból megindításának elmulasztása
Utolsó minősítés: 
helyes
Egyéb megjegyzések: 

A sértettek feljelentést tettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon 2012. július 10-én, indítványozva, hogy a nyomozó szervek közösség tagja elleni erőszakként kezeljék az ügyet, és az ennek megfelelően hatáskörrel rendelkező BRFK járjon el. Ezen kívül indítványozta a térfigyelő kamerák felvételeinek beszerzését.

A rendőrség a minősítésre tett indítvánnyal egyetértett 2012. július 12-i határozatában, az ügyet áthelyezte az illetékességgel rendelkező BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályhoz.

A bizonyítási indítványra vonatkozóan közölte, hogy az érintett helyszínen nincs elhelyezve térfigyelő kamera (amely állítás a valóságnak nem felel meg). Később a rendőrség arra hivatkozott, hogy a felvételek nem állnak (már) rendelkezésre.

2012. szept. 20-án hallgatták meg tanúként a két áldozatot. Eléjük tárták a Budapest teljes területén a kérdéses napon igazoltatott személyek fényképtablóját. Nem szűkítették a fotók körét a cselekmény helyszínén igazoltatott személyek körére, ami szinte ellehetetlenítette az elkövetők azonosítását. A többkötetes dokumentumban szereplő fotók alapján azonban nem sikerült egyértelműen azonosítani az elkövetőket.

Az ügyészség 2014 februárjában emelt vádat az ügyben közösség tagja elleni erőszak gyanúja alapján.

A bírósági tárgyaláson a vádlottban egyik sértett sem ismerte fel az elkövetőt. A rendőrtanúk ugyancsak nem ismerték fel a vádlottban a cselekmény elkövetőjét. Egyéb bizonyíték nem állt rendelkezésre. Ezért a vádlottat felmentették.