ÖsszefoglalóKéssel támadt egy 43 éves férfi két nőre Budapesten, az 52-es villamoson a szexuális irányultságuk miatt. 1. AlapadatokIdőpont: 2021-09-20Helyszín: BudapestRövid leírás: "A gyanúsított a Nagykőrösi út felől a Határ út felé haladó villamoson utazott. Szintén ezen a járművön utazott a két nő is, akik egymás kezét fogták. A férfi megkérdezte tőlük, hogy mind a ketten nők-e, majd amikor ők igennel válaszoltak, szitkozódni kezdett, majd szexuális irányultságuk miatt megfenyegette őket, hogy elvágja a torkukat, ha leszállnak a villamosról. Ezután férfi elővett egy bicskát és azt közvetlenül a tőle csak egy-két lépés távolságra ülő egyik nő fejével egy magasságba tartotta, miközben megismételte a fenyegetést, miszerint nyakon szúrja, megöli őket. Ezzel egy időben a férfi a bicska nyitott pengéjével több szúró mozdulatot tett a nők felé. A támadó kiabálását, hangos fenyegetését a villamos vezetője is meghallotta, ezért a villamos mikrofonján keresztül felszólította a férfit, hogy fejezze be az erőszakos viselkedést, ő azonban tovább fenyegetőzött. Mivel az erőszakos fellépésével továbbra sem hagyott fel, ezért a villamos vezetője végül a villamost még a Mészáros Lőrinc utcai végállomás előtt megállította, majd leszállította a férfit." Információ forrása: média 2. Áldozat(ok)Alapadatok: két nő, leszbikus párVédett csoport: LMBT 3. Elkövető(k)Alapadatok: 43 éves férfi 4. Hatósági eljárásEljárási szakasz: Vádemelési szakMinősítés: nyomozati szak: felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszakMinősítés: vádirat: felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszakEljárás leírása: A villamos vezetője értesítette a rendőröket, a vádlott még egy ideig várakozott a végállomásnál, a két nőt figyelte, majd az aluljáróba ment, később azonban ismét visszatért. Ekkor fogták el a rendőrök. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak miatt állítja bíróság elé. 2022 nyarán a Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott a büntetőügyben. 7. További információkInformációk forrása: Vallott a férfi, aki torkuk elvágásával fenyegetett két nőt a villamoson a másságuk miatt