SzSzB_Rendőri bántalmazás

Összefoglaló

Bűnösnek mondott ki a Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa három volt rendőrt hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettében és bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében.

1. Alapadatok
Időpont: 
2019-08-25
Helyszín: 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Rövid leírás: 

"2019. augusztus 25-én dél körül a három vádlott két másik rendőrrel közösen megjelent egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, mert onnan családi konfliktusról érkezett bejelentés.  Az öt rendőr a helyszínen intézkedett egy agresszív, ittas állapotban lévő férfivel szemben, aki a saját karját is többször megharapta. Annak érdekében, hogy a férfi önkárosító magatartását megfékezzék, a kezeit hátra bilincselték és mentőt kértek a helyszínre, amelynek kiérkezéséig a férfit beültették a szolgálati gépkocsiba.

Azonban a három rendőr nem várta meg a mentők kiérkezését a helyszínen, hanem egy parkolóba hajtottak. A megbilincselt férfit az autóban biztonsági övvel is rögzítették, így nem tudott mozogni, s így kezdett el róla videófelvételt készíteni a harmadrendű vádlott, amivel társai egyetértettek. A felvétel rögzítése közben az elsőrendű vádlott a férfi tarkóját megszorította és a fülébe kiabált. A megbilincselt fájlalta a csuklóját, azonban az elsőrendű vádlott az agresszív viselkedést nem hagyta abba, eközben a gépkocsi első ülésen tartózkodó másodrendű vádlott hátrafordult és háromszor a sértett irányába ütött, akit egyszer el is talált. A videófelvételt készítő harmadrendű vádlott is kiabált a férfivel, majd az elsőrendű vádlott tovább folytatta a bántalmazást és a megfélemlítést. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a vádlottak célzottan azért tanúsítottak kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartást, hogy a sértettben az adott etnikai csoporthoz tartozása miatt riadalmat keltsenek."

Információ forrása: 
média
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
egy férfi
Védett csoport: 
roma
3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
három rendőr
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Bírósági szak
Minősítés: nyomozati szak: 
csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettében és bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette
Minősítés: vádirat: 
csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettében és bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette
Minősítés: elsőfokú ítélet: 
csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettében és bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette
Eljárás leírása: 

"A katonai tanács bűnösnek mondta ki a három vádlottat hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettében és bántalmazással, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettében. A harmadrendű vádlott a bűncselekményeket bűnsegédként követte el. Ezért a bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően - az elsőrendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá kötelezte indulatkezelési terápián való részvételre. Ennek ellenőrzése érdekében a bíróság a próbaidő tartama alatt a vádlott pártfogó felügyeletét rendelte el. A másodrendű vádlottat a katonai bíró 1 év 11 hónap, míg harmadrendű társát 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását mindkettőjük esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A katonai tanács elnöke a három vádlott lefokozásáról is döntött, az ő szolgálati jogviszonyuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon az ügy kivizsgálását követően egyébiránt megszűnt."

7. További információk