Lezsidózta a diákját egy II. kerületi általános iskola és gimnázium történelemtanára – számolt be a Tett és Védelem Alapítvány a honlapján. „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed” – idézték a tanár szavait. A szülő még aznap írásban jelezte a problémát az iskolaigazgatónak, akit arról tájékoztatott, hogy lépéseket szeretne tenni az ügyben, és hivatalos útra terelné. Beszélt az osztályfőnökkel is, aki a támogatásáról biztosította. A személyes egyeztetésen elhangzott, hogy az iskola vezetősége kérdőre vonta a történelemtanárt, aki nem értette, miért volt problémás, amit mondott. Nem gondolta, hogy bármit is kezdenie kellene az üggyel, semmiféle visszakozásra vagy bocsánatkérésre nem került sor a részéről.
Az igazgató felvetette a megegyezés lehetőségét, amit a bejelentő szülő visszautasított, jelezve, hogy mindenképpen feljelentést szeretne tenni. Így a megbeszélésen készült jegyzőkönyvet eljuttatták a tankerületnek, és kérték a szaktanár felfüggesztését a szülő, az osztályfőnök és az igazgató egyetértésével.
A soron következő egyeztetésre a tanárt is meghívták, ám az anya elmondása szerint nem jelent meg, mivel addigra felmondott.