Pride Kálvin tér

1. Alapadatok
Időpont: 
2010-07-10
Helyszín: 
Kálvin tér metró állomás, Budapest
Rövid leírás: 

Az áldozat hazafelé tartott a Budapest Pride felvonulásról, amelyet 2010. július 10-én tartottak. A Deák téren szállt fel az M3 metróra, ahova az a különleges szerelvény szállította, amelyel a rendőrség a Pride résztvevőit szállította el a záróhelyszínről (így tehát könnyen megállapítható volt, hogy a Pride felvonulásról érkezett). Több más személy is a vonaton utazott, akik szintén a Pride felvonulásról jöttek. A résztvevők egy 3-5 fős társaaságra lettek figyelmesek, akik a felvonulásról érkezőket bámulták. Az áldozat hallotta, aminet maguk között sértő megjegyzéseket tesznek rá. Az attrocitást elkerülendő az áldozat a tervezettnél korábban, a Kálvin téren leszállt. A csoport követte őt, majd közülük hárman elkezdték ütni és rúgni az áldozatot, aki a földre esett. Két elkövető elszaladt, de a harmadikat a BKV egy munkatársa feltartotta. Annak ellenére, hogy az áldozat egyértelműen azonosította őt támadójaként, a BKV-s elengedte a támadót. 

 

 

Információ forrása: 
Jogi képviselet (Háttér Társaság)
Szervezet: 
Háttér
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
30-as éveiben járó meleg férfi
Védett csoport: 
LMBT
Hatás: 

Az áldozat nyol napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szerzett.

3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
3-5 fiatal férfi
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Nyomozás felfüggesztve: tettes ismeretlen
Minősítés: nyomozati szak: 
Btk. 174/B. §
6. Értékelés
Értékelés: 
Helyes hatósági eljárás
Utolsó minősítés: 
helyes
Egyéb megjegyzések: 

Az orvosi vizsgálatot követően az áldozat elment a 8. kerületi rendőrkapitányságra feljelentést tenni. A rendőrség kezdetektől fogva közösség tagja elleni erőszakként tekintett az esetre, de az eljáró rendőrök kifejezetten kényelmetlenül érezték magukat a helyzetben. A portaszolgálatot ellátó rendőr pl. azt kérdezte: "eghm, úr isten, hogy kérdezzem ezt meg, szóval mit gondol, miért történt ez Önnel?". A kihallgatást végző nyomozó, amikor megtudta, hogy az áldozat meleg, annyit mondott: "Nekem nincs problémám a melegekketl, a feleségemnek több meleg barátja is van. De ők teljesen normálisak, nem ugyanaz a kategória, min a népligeti cigánykurvák, akik ezt a börtönben szedik össze." Az elkövetőket nem sikerült beazonosítani.