41/17-es villamoson történt támadás

Összefoglaló

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megtámadta a villamosvezetőt, majd néhány nigériai utast.

1. Alapadatok
Időpont: 
2019-11-16
Helyszín: 
Budapest, 17-es villamos
Rövid leírás: 

"Egy 34 éves budapesti férfi november 16-án este 10 körül barátaival együtt felszállt a 41-es villamosra, majd ütni kezdte a villamos ablakát, és kabátjánál fogva megrángatott egy hajléktalan utast. Az utasok jelezték ezt a sofőrnek, aki megállt, hátrament az utastérbe, és megpróbálta leszállítani az illetőt, mire az mellkason vágta. Végül az Etele út/Fehérvári úti megállnál sikerült leszállítania a férit, aki még belerúgott a megállóban levő oszlopba, és ököllel ütötte a villamos ajtaját. 

Ezután az őt csitítani próbáló társaságával együtt átszállt a 17-es villamosra, ahol származásuk miatt belekötött egy négy fős, nigériai társaságba, becsmérelte őket, üres üvegeket hajigált feléjük. Egyiküket fejen is akarta vágni egy üveggel, de az illető kivédte. Megcélozta egy másikukat is, aki elugrott, így az üveg darabokra tört a villamos oldalán.

Aztán leszállt, megint a ütni kezdte a megálló üvegfalát, földhöz vágta a bevásárlótáskáját, majd rugdosni kezdte az abbl kihulló tárgyakat. A rendőröket végül a 17-es villamos vezetője hívta ki, akik elfogták a férfit." (444 cikk)

Információ forrása: 
sajtó
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
4 fős nigériai társasá
Védett csoport: 
külföldi
3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
34 éves férfi
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Vádemelési szak
Minősítés: nyomozati szak: 
felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak
Minősítés: vádirat: 
felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak
Eljárás leírása: 

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, több rendbeli, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emeltek a férfi ellen, az ügyészség három év hat hónap börtön fokozatú szabadságvesztést és négy év közügyektől eltiltást indítványozott a Budai Központi Kerületi Bíróságnál.

6. Értékelés