rendőrség

Országos Rendőr-főkapitányság

2019. augusztus elsejétől hatályos az ORFK 30/2019. (VII. 18.) utasítása a gyűlölet-bűncselekmények kezelésével összefüggő rendőrségi feladatok végrehajtásáról. A GYEM üdvözli a protokoll megszületését, amelynek szükségességére a jogvédők a romák elleni sorozatgyilkosság óta folyamatosan felhívták a figyelmet.

 
Belügyminisztérium

Rendőrök, ügyészek, minisztériumok, civil és nemzetközi szervezetek részvételével szervezett kétnapos szakmai műhelybeszélgetést a Belügyminisztérium a gyűlölet-bűncselekmények jobb megértésére és az adatrögzítés fejlesztésére.

A konferencia résztvevői

2017. november 21-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Doktori Iskola és a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport (GYEM) közös szervezésében került megrendezésre a Hatékony válaszok a gyűlölet-bűncselekményekre című egésznapos konferencia. A konferencián a GYEM tagjain kívül valamennyi jogalkalmazói hivatásrend képviselői tartottak előadást, akik saját álláspontjukat, tapasztalataikat ismertették a témával kapcsolatban.

Rákérdezhet-e a rendőr a sértettnél arra, hogy mi a vallása, milyen etnikai csoporthoz tartozik vagy mi a nemi identitása? Jegyzőkönyvezheti-e a rendőr, ha az ő megítélése szerint a sértett romának néz ki, és ezért lehetséges, hogy rasszista bűncselekmény áldozata lett? Ezekre az adatvédelmileg érzékeny kérdésekre ad választ a GYEM által a rendőrség számára készített útmutató, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is jóváhagyott.

A Legfőbb Ügyészség a GYEM kezdeményezésére olyan jogértelmezést adott ki az ügyészségek felé, amely értelmében a közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése bűncselekmény már akkor is megvalósul, ha valaki a Facebook-on kezd illegális rendfenntartó tevékenységhez embereket toborozni.

 

HateNoMore

Kétnapos képzéseket tartott a Baranya, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon a GYEM tagszervezete, a Háttér Társaság. A képzés fókuszában a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak szükségletei álltak.

A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport (GYEM) a jogalkalmazó szervekkel és szakemberekkel együttműködésben az előítéletes indítékból elkövetett bűncselekmények beazonosítását megkönnyítő indikátorlistát készített. 

Szász Barna indexes újságírót 2012-ben a Milla tüntetésről tudósított, mikor az ellentüntetők közül többen szidalmazták, lezsidózták és lökdösni kezdték. Szemtanúk kérték a készenléti rendőröket, intézkedjenek. Ők azonban semmit sem tettek az újságíró védelmében.  A bíróság azonban kimondta, a rendőrségnek tudomása kellett legyen az újságírót fenyegető veszélyről. Ezért arra kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy újra bírálja el Szász panaszát, amelyet korábban már elutasított.

Meghívást kaptunk a rendőrség gyűlölet-bűncselekményekért felelős szakvonaltartóinak országos koordinátorától, Nagygyőr Csilla rendőr alezredestől, hogy előadást tartsunk az áldozatokkal való hatékony rendőrségi kommunikációról az ORFK által a csopaki képzőközpontjukban szervezett továbbképzésen. A kétnapos képzés első napján, 2016. június 14-én tartottuk meg a délutáni előadásokat a hallgatóságot képező közel 30 szakvonaltartó előtt, akik értékes észrevételeikkel gazdagították az előadásokat. 

2016. május 3-án ötödik alkalommal került sor az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a GYEM szakértőinek egyeztetésére. A megbeszélés célja a GYEM által összeállított és a téma szakértői által véleményezett indikátorlista rendőrségen belüli alkalmazása volt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - rendőrség csatornájára