ODIHR

Gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak segítésével, a tiszteletteljes bánásmóddal, az áldozatok egyéni értékelésével és a civil szervezetek és állami szervek közötti együttműködéssel foglalkozó útmutatók, képzési anyagok és jó gyakorlatokat elemző kiadványok készültek az EBESZ egy projektjében. Az anyagok véleményezésében a GYEM is részt vett. 

2022. január 20-án tartotta második találkozóját az EU rasszizmussal, idegengyűlölettel és az intolerancia más formáival foglalkozó magas szintű munkacsoportjának keretében létrejött Bűnüldöző szervek gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos képzéseivel foglalkozó munkacsoport. A résztvevők az információcserén túl megismerkedhettek a bűnüldöző szervek képzése terén bevált jó gyakorlatokkal is.

2021. december 15-én került sor a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport Helyi szintű fellépés a gyűlölet-bűncselekmények ellen elnevezésű projektjének zárókonferenciájára az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetben. Két hosszabb panelbeszélgetés mellett a projektről, és a közelmúlt kapcsolódó kutatásairól szóló előadásokat is hallhattak az érdeklődők.

Konferencia a gyűlölet-bűncselekmények elleni helyi szintű összefogás elősegítéséről

Helyi szintű fellépés a gyűlölet-bűncselekmények ellen című projektjének zárásaként tartott konferenciát a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport. A 2021. december 15-én tartott eseménynek az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete adott otthont, a rendőrség és az ügyészség is képviseltette magát.

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) megbízása alapján készült tanulmány megírásában vett részt a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport, a tanulmány a rasszizmus fő megjelenési formáit, célpontjait és a rasszizmus elleni fellépés eszközeit vizsgálja a tagállamokban.  A tanulmányban szereplő információkat és adatokat, amiket a tagállamokban élő szakértők - többek között a GYEM - szolgáltattak, figyelembe veszi majd a LIBE az Európai Unió 2020-25 közötti időszakra vonatkozó rasszizmus elleni cselekvési tervének értékelése során.

Közösség tagja elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett becsületsértés miatt 100, ill. 80 óra közmunkára ítélte a bíróság azt a két fiatalt, akik tizenéves meleg szomszédjukat hónapokon keresztül homofób beszólásokkal illeték, majd több alkalommal bántalmazták.

5 év telt el azóta, hogy Magyarország legutóbb az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt számolt be az emberi jogok hazai helyzetéről az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (UPR) keretében. A következő felülvizsgálat idén ősszel lesz, ezért a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport ismét árnyékjelentést készített az előítélet motiválta bűncselekmények helyzetéről.

EBESZ jelentés a 2019-es gyűlölet-bűncselekményekről

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) 2020 novemberében is közzétette a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos éves jelentését. Magyarországon 2019-ben fontos fejlemény a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport által kidolgozott és az Országos Rendőr-főkapitányság által elfogadott előítélet-indikátorok, azonban az előrelépés ellenére megfigyelhető, hogy a hazai adatgyűjtés hiányosságai hátráltatják a védett csoportok védelmét.

Budaházy és társai az Aurórában

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben helyt adott a Labrisz Leszbikus Egyesület, Magyar LMBT Szövetség és az Auróra Közösségi Házat működtető Marom Klub Kft., valamint nyolc magánszemély rendőrség elleni panaszának. A fővárosi rendőrök tavaly szeptemberben előbb késlekedtek az intézkedéssel, majd nem léptek fel azokkal a homofób provokátorokkal szemben, akiknek így sikerült megakadályozniuk, hogy az LMBT-közösség megtarthassa rendezvényét. A panaszosokat a Magyar Helsinki Bizottság képviselte. 

A Józsefvárosi Önkormányzat kezdeményezésére VIII. kerületi rendőrök és LMBTQI civilszervezetek számára tartottunk workshopot.